Trump elkezdte felülbírálni a legfőbb járványügyi szakemberét



[ad_1]

Donald Trump amerikai elnök elfogadhatatlannak tartja Anthony Fauci járványügyi szakember óvatosságra intő állásfoglalását, amelyet Fauci kedden a szenátus előtti meghallgatáson fejtett ki – írja az MTI.

Fauci, aki az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó Országos Intézet (NIAID) igazgatója – ebben to formájában pedig az Egyesült Államok legfontosabb járványügyi hivatalának vezetője és szakértője – kedden to szenátusban Mondta AZT, hogy “nagyon súlyos” következményei lehetnek to gazdasági élet túl gyors Tul korai újraindításának az egyes tagállamokban. Úgy vélte, hogy a járvány az ősszel ismét fellángolhat.

“Számomra ez elfogadhatatlan válasz” – mondta Donald Trump elnök újságíróknak szerdán délután to Fehér Házban, miközben egyes tagállamok kormányzóival egyeztetett to gazdasági helyzetről. Az elnök elmondta azt is, hogy meglepte őt Fauci véleménye, szerinte Fauci doktor “minden oldalnak szeretne játszani”.

“Újraindítjuk az országot, az emberek nyitást akarnak, kinyitnak majd az iskolák is” – magyarázta az elnök.

Újságírói felvetésére válaszolva a Nancy Pelosi, demokrata parti hazelnök alcal al kedd este előterjesztett, mintegy 3000 milliárd dolláros gazdasági csomagtervet Trump “hamvába holtnak” minősítette. A Pelosi előterjesztette javaslatot – amelyet to republikánusok nélkül, csakis to Demokrata parti törvényhozók állítottak össze – már befolyásos több republikánus törvényhozó elvetette is, Mert részben olyan elemei vannak, amelyek Nemcsák egyes tagállamoknak nyújtanának anyagi támogatást, hanem az országba illegálisan érkezett bevándorlóknak, vagy a marihuánát forgalmazó üzletek tulajdonosainak is.

Az az elnök egyébként megemlítette újságíróknak azt is, hogy azoknak to vállalatoknak, amelyek igénybe vették to gazdaságélénkítő csomagtervben szereplő kormányzati támogatást to munkahelyek megőrzéséhez of elbocsátották aztán dolgozóikat, kell vissza fizetniük to támogatás összegét, ellenkező esetben Pernek néznek Elebe.

Közben to Kormányzók Országos Szövetsége kétpárti közleményben sürgette a szövetségi kongresszus törvényhozóit, hogy tegyék félre pártszimpátikaskiezkiezekiez giekekiez glezkiez glezkiez,

“Ez nem a piros vagy a kék tagállamok válsága, ez nem a republikánus vagy demokrata pártállásúakat, hanem az amerikaiakat veszélyezteti” – fogalmazott a közleményben Larry Hogan, Maryland republikánus kormányzó A közlemény hangsúlyozta, hogy “a nemzet kormányzói számítanak a vezetők összefogására Washingtonban”.

Szerdán 14 tagállam republikánus igazságügyi vezetői levelet intéztek Trump elnökhöz, azt javasolva, hogy a tagállamok a szövetségi hatóságokkal közökákékérkékékékérékotő – vonjákékér alkk vonőír von A levél szerint “a kínai kommunista kormány” nem szolgáltatott információt, vagy eleve félrevezető információkat közölt a vírusról, amely szétterjedve világjárványt okozott. “A Covid-19 minden tagállamunknak súlyos károkat okozott, sok állampolgárunk szenvedett és meghalt a járványban – fogalmazott Ashley Moody floridai is Alan Wilson dél-karolinai főügyész. A levelet Alaszka, Arkansas, Georgia, Indiana, Kansas, Kansas , Nyugat-Virginia, Oklahoma is Tennessee főügyészei írták alá.

Ashley Moody újságíróknak telefonon azt nyilatkozta: egyelőre tanulmányozzák a szövetségi és tagállami törvényeket annak érdekében, hogy feltárják, milyen jogi lehetőségek állnak rendelkezésé



[ad_2]