Az orvosok sokáig csak a vírus kiváltotta tüdő-, illetve légúti gyulladásokat kezelték, by az elmúlt hetekben rá kellett jönniük, hogy ennél több kart is okozhat.

Koronavírus-világjárvány

Már meghaladja a négymilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, közel háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése marr több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.

Az új typusú koronavírus kiváltotta, Covid-19 nevű betegség nemcsak a tüdőt vagy a légúti szerveket károsítja, hanem az egész szervezetet – erről közölt összeállítást szerdán a CNN that Washington Post is. Előbbi kaliforniai, floridai, massachusettsi és New York-i tapasztalatokat összegezve arról tudósított, hogy az új typusú koronavírus a tüdő mellett a vesét, a szívet, az agyat, a központi idegrendszert is károsit

Jó időbe telhet, míg tisztán látunk majd

– fogalmazott Scott Brakenridge, a floridai egyetemi kórház sebészprofesszora. Az orvosok sokáig csak a vírus kiváltotta tüdő-, illetve légúti gyulladásokat kezelték, de az elmúlt hetekben rá kellett jönniük, hogy azok is szenvedhetnek Covid-19-ben, akik nem lázasak, nem kasék, nek lákaké, Elmondta azt is, hogy a vírus miatt a szervezetben vérrögök alakulhatnak ki, s ennek következtében veszti életét a betegek 20-50 százaléka.

Sean Wengerter, aki szintén sebészorvosként dolgozik New York államban, ugyancsak arra hévta fel a figyelmet: a koronavírus olyan mértékű gyulladásokat okoz a szervezetben, hogy a beteg életét veszélyeztetk tromb. TO CNN megszólaltatta to Los Angelesben lévő Cedars-Sinai kórházközpont egyik pathologicusát, Oren Friedmant is, aki elmondta, hogy az egészen fiatal, gyermekkorú pácienseknél is vérrögök okozzák to halált.

A kórokozó megtámadja a szívet és az izmokat, károsítja az idegrendszert, megszüntetve a szaglás és az ízlelés képességét, a vesét pedig oly mértékben teheti, hogy egyes kórházakban marm

– Részletezte tapasztalatait a Washington Postnak David Reich, to New York városában lévő Mount Sinai kórház orvos-igazgatója. Ő szintén megerősítette, hogy a vírus vérrögképződést és ezzel hirtelen szívhalált vagy stroke-ot okoz. Kifejtette, az elmúlt napokban New Yorkban 73 kisgyermek betegedett meg súlyosan, s a multip héten három kisgyermek, köztük egy ötéves kisfiú meghalt a Covid-19 szövődményeiben. Mindegyiküknél a vérerek tágulatával és gyulladásával járó Kawasaki-kórt diagnosztizálták, mint a Covid-19 egyik szövődményét.

Geoffrey Barnes, a Michigan Egyetem professzora, a szív- és érrendszeri betegségek szakértője a lapnak azt hangsúlyozta, a vírus hat hónapja nem létezett még az emberi szervezetben, ezért mindent nagyon gyorsan korsan TO Washington Post munkatársai felkeresték Mandeep Mehrát, a Harvard Egyetem orvoskarának professzorát is, akinek kutatócsoportja korábban a Lancet című tudományos folyóiratban is elemzést jelentetett meg, s aki kifejtette: munkatársaival együtt azt feltételezi, hogy

A betegség vírusfertőzésként kezdődik, az egész véredény- és immunrendszer megbetegedésévé alakul, s ez az, ami halálhoz vezet.

Arról, hogy a koronavírus bejuthat az agyba, magyar tudósok is írtak mar. Már a korábbi, világjárványt nem okozó, by veszélyes rokon-koronavírusok is kimutatták, hogy a kórokozók képesek idegrendszeri fertőzést okozni.



A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.


hvg.hu
Tech

Már a korábbi, világjárványt nem okozó, by veszélyes rokon-koronavírusok is kimutatták, hogy a kórokozók képesek idegrendszeri fertőzést okozni. Magyar tudósok szerint a mostani vírus is rendelkezhet ezzel a képességgel.