Szimbolikus sétával állnak ki a rémhírterjesztés miatt előállított férfi mellett Hadházyék



[ad_1]

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

„Pénteken 16 órakor a gyulai Petőfi térről a rendőrségig sétál Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. Ha arra jársz, sétálj te is a rendőrség irányába, mutassuk meg a kormánynak és mutassuk meg a gyulai rendőrségnek, hogy nem tudnak megfélemlíteni! ” – olvasható to Momentum Facebook-eseményének read. Ezzel kívánják felhívni a figyelmet Csóka-Szűcs János meghurcolására, illetve

„A gyulai rendőrség is a kormány rémhírterjesztést büntető törvényének embertelenségére.”

Márki-Zay Péter pedig ezt írta: „Gyulán pénteken 16.30-kor sajtótájékoztató, 17 órakor dudálás. Fontos Informacio: a Gyulai pénteki sajtótájékoztatót követően az ARRA JÁRÓKAT ARRA kérjük, dudálással hogy jelezzék tiltakozásukat Fidesz-kommunizmus megfélemlítő és jogtipró gyakorlatával szemben, szimpátiánkat to legutóbb 80-as években rabosított, korábban to helyi Fideszt is vezető Kossuth KOR-elnök, Csóka -Szűcs János iránt. A veszélyhelyzetre tekintettel semmilyen gyülekezés nincs, az autós dudálás egyéni véleménynyilvánítás keretében történik. ”

Márki-Zay kertjében, jobbra Csóka-Szűcs János para zacskó maszkkalPhoto: Facebook / Márki-Zay Péter

Az ovag megfogalmazások kerülik a tüntetés kifejezést, miután a szintén Hadházy is a Momentum alkal szervezett Clark Ádám téri demostrációkon akítudákk, őőokokveokokkkkkkkkkkkk ”” „” ”” ”„ „” ”” „” ”„ ”” „” ”” ”” ”” ”” ””k”

Márki-Zay to rendszerváltás előtti időkkel von párhuzamot to rémhírterjesztés miatt otthonából bevitt Csóka-Szűcs János ügyében: “A kommunista pártállam kiépítésében mérföldkő to válsággal visszaélés to koronavírus ürügyén elindult to támadás FRONTALIS to pártok, az Önkormányzatok is MOST már to véleménynyilvánítása magánemberek ellen is. ”

To Momentum, amelynek to Csóka-Szűcs pártoló tagja, szintén to kommunista időkre utal, amikor to Petőfi tértől sétál to rendőrségig, mert ahogy to férfi at 444-nek elmondta: „Nem először történik. 1987-ben egy páran nem a párt hivatalos marrcius 15-i rendezvényére mentünk, hanem a Petőfi-szoborhoz. Pont ugyanígy vittek el utána bennünket a rendőrök. Azóta eltelt több mint 30 év, de úgy tűnik nem valtozott semmi. ”

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan
megbízható információkhoz juthasson. My 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan valid,
bizonytalan helyzetben.

From ehhez nekünk is szükségünk they go to you segítségetekre. A lap mar eddig is csak
to you támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan
még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető modon
kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek
lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a
saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Kapcsolódó



[ad_2]