Megvan, mennyit fizet a Groupama a veronai busztragédia miatt



[ad_1]

Emlékeztetnek, hogy a 2017. január 20 -án bekövetkezett tragikus kimenetelű balesetben érintett autóbusz üzembentartójának gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését a Groupama Biztosító kezel. A biztosítótársaság a kárrendezésre a kezdetektől kiemelt figyelmet fordított, marr a kárrendezés legelső szakaszában kárelőlegeket fizetett az érintettek számára, a felmerült költségek, dologi károk Emellett folyamatos, aktív kapcsolatot tartott fenn az érintettekkel, együttműködött a magyar és az ondaz hatóságokkal, illetve az ügy állásáról tájékoztatta a magyar felügyeleti szervet – hangsúk

Kiemelték, hogy a szerencsétlenség a magyar biztosítási szakma egyik legkomplexebb káresete. Az összes kárigény felmérése, valamint az érintettekkel, illetve az olaz és magyar jogi képviselőikkel történő egyeztetések a kartérítési összeg lehető legkörültekintőbb felosztásáról, hossz Mindeközben a tragédia körülményeinek teljeskörű kivizsgálása is a felelősök megállapítását celled büntetőper sem zárult még le.

A Groupama Biztosító a fentieket figyelembe véve nem szerette volna megvárni a bírósági eljárások akár évek múlva várható befejezését, ezért mindent megtett a kártérítések mielőbbi kifizetése érdeké. Az ügyfelekkel történt egyeztetések eredményekent csaknem minden érintettel megállapodás született. A biztosítótársaság bízik abban, hogy a néhány hiányzó megállapodás is rövid időn belül aláírásra kerülhet – írták.

A kárrendezési folyamat során a biztosító több kötelezettség alapján is helytállt. To jogszabályoknak megfelelően to Groupama Biztosító a vagyoni károkon felül az elhunytak közeli hozzátartozói, valamint a súlyosan, vagy könnyebben sérültek részére, illetve azok számára kézvert, küzvetern fizikai süre,. Az összegeket a biztosító átutalta a megállapodások alapján az érintettek és családtagjaik számára.

A Groupama Biztosító a személyi sérüléses károkra vonatkozóan – a mar korábban átutalt előlegekkel, kártérítési összegekkel és sérelemdíjakkal együtt – összességében a jogszabályáltal meghatározott maximális kártérítési összeget, 1,89 milliárd forintot fizet ki, amivel lezárul to veronai busztragédia egyik fejezete, to tragikus kimenetelű baleset magyarországi biztosítási ügye – írták.

Az olazországi Verona közelében 2017. január 20-an éjjel 17-en vesztették életüket, mikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr.



[ad_2]