A dalt éneklő Tandi Flórát is egyre több kormányközeli médiumba hévják meg.

Varga Judit igazságügyi miniszter április végén töltötte fel a Facebookra azt a videót, amelyben Tandi Flórával közreműködve új hangszereléssel adják elő a Szomorú vasárnapot, Seres Rezső számát. To dalt mar a Petőfi rádió is elkezdte sugározni, szúrta ki a Magyar Hang.

A portál úgy tudja, hogy azért is mehet le a dal a közmédiában, mert Tandi Flora menedzsere, Mezei Csaba és a miniszter középiskolai osztálytársak voltak Miskolcon. A Magyar Hang szerint korábban Mezei kereste meg Vargát, hogy működjön közre a dalban.

A portál megjegyzi, hogy mar a kormányközeli Karc FM-be is meghívták az énekesnőt, akiről a TV2 Mokka című műsorában is ejtettek néhány szót.

A Magyar Hang a rádiók játszási statisztikáit gyűjtő onlinestream.live oldalra hivatkozva azt írja, hogy a dalt a Petőfi rádión kívül más könnyűzenei adó nem tűzte műsorára.

A portál szerette volna megismerni a közmédia álláspontját is az ügyben, by eddig nem kaptak választ a kédéseikre.

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

hvg.hu
Itthon

Vera Jourová azért mondta azt, hogy figyelik a magyar kormány intézkedéseit, mert a liberális fősodor nyomás alá helyezte – magyarázta az igazságügyi miniszter.