Több százezer új követőt gyűjtött be a kormányzati és a miniszterelnöki Facebook-oldal, mióta sokszor oda kerülnek fel a járvánnyal kapcsolatos információk.

A közösségi médiában a koronavírus-válság ideje alatt a Fidesz túlsúlya érvényesült: egy bejegyzése két és félszer annyi felhasználót késztetett reakcióra, mint az ellenzéki pártok üzenetei – szolé

Március 4. és május 4. között a Fidesz bejegyzéseire összesen 2,8 millió interakció (kedvelés, megosztás, komment) érkezett, míg az ellenzéknél ez a szám mindössze kicsivel több, mint 2,5 millió.

Az interakciók alapján az ellenzéki pártok közül a Jobbik áll a legjobban (19 százalék), őket követi a DK (12 százalék), majd az MSZP és a Párbeszéd (7.5 illetve 7 százalék), mig a sort az LMP (2, illetve 0.5 százalék).

Egy Fidesz-üzenet átlagosan 3119 Facebook-felhasználót késztetett reakcióra, mig egy átlag ellenzéki bejegyzés csupán 1305-öt. A Facebook Hirdetéstár adatai alapján az is kiderül, hogy a Fidesz ezeket az eredményeket fizetett hirdetések nélkül érte el.

A járványügyben sok információt a kormány Facebook-oldalára, vagy épp Orbán Viktor saját oldalára tesznek fel. Ennek az eredménye látszik is: a kormány Facebook-oldalát 528 ezren követik az oldalt, ami háromszorosa a vírus előtti időszaknak. Az sem meglepő, hogy Orbán Viktor Facebook-oldalának kedvelői száma növekedett a legdinamikusabban a magyar politikusok között a koronavírus-járvány időszaka alatt. A vizsgált időszakban közel egynegyedével (180 ezer) növekedett a miniszterelnök kedvelőinek száma a Facebookon, így jelenleg közel 850 ezer kedvelővel rendelkezik.

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.