Ítéletet hozott a Kúria a gyöngyöspatai szegregációs per felülvizsgálati eljárásában.

A Kúria tanácsa fenntartotta a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, amely a gyöngyöspatai szegregációs ügyben született. Eszerint a 60 felperes részére az alpereseknek (a helyi önkormányzatnak, Nekcsei Demeter Általános Iskolának is a tankerületi központnak) ki kell fizetnie a mintegy 100 millió forintos nem vagyoni kártéré

Az alperesek to felülvizsgálati kérelmükben kérték azt, hogy pénzfizetés Helyett természetben, az általuk felajánlott képzés pótlólagos, oktatás formájában teljesíthessék kártérítési kötelezettségüket has erre nem pedig lenne lehetőség to helyi önkormányzat to nem vagyoni kártérítés összegének mérséklését is Kerte.

A Kúria szerint a nem vagyoni károk megtérítésénél a kártérítés megítélésének egyetlen modja a pénzbeli kártérítés, természetbeni kartérítés alkalmazására nincs jogszabályi lehetőség. Pénzbeli kártérítés, pótlólagos képzéssel való kiváltására csak a felek peren kívüli megállapodása esetén kerülhet sor.

Ugyanakkor a Kúria a nem vagyoni kártérítés összegének csökkentésére sem látott alapot, mert azt a másodfokú bíróság helyesen állapította meg.

A Fidesz részéről Horváth László országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott reagált az ítéletre. Úgy fogalmazott, az ítélet rossz, mert felrúgja a társadalmi békét és igazságtalan, mert egyoldaluan is túlzóan büntet egy egész települést egy kisebbség vélt, vagy valós sérelmei miatt.

A reakcióból persze a sorosozás sem maradt ki. Horváth ugyanis hozzátette: mindent elkövet, akár törvénymódosítással is, nehogy a jövőben Soros-szervezetek hasonló pénzszerző akciókra szánják el magukat.

A kormány fő témája volt

A Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletében százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot a gyöngyöspatai diákok szegregációja miatt tavaly szeptemberben.

A kormány januárban emelte be fő témájának a kártérítés ügyét. Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta a januári évértékelőjén, hogy az érintetteknek mindent megadnak, de pénzt nem, a romákat képzésben kárpótolná a kormány.

A kormány ezt követően úgy döntött, hogy felülvizsgálja a kártérítéses rendszert és a továbbiakban felfüggeszti a kártérítések kifizetését is. Többen, többféleképpen magyarázták a döntést, Rétvári Bence államtitkár például azt mondta, hogy a kormány azért nem fizet a roma családoknak, kéter a pénz „nagyon gyorsan elmehet”, miközé kézé

Közben az alperesek felülvizsgálati kérelmet adtak be, és kérték a kifizetés felfüggesztését, viszont ez utóbbit elutasította a Kúria. A döntés szerint január 17-ig át kellett volna utalni a károsultaknak a megítélt összeget a gyöngyöspatai önkormányzatnak, a Nekcsei Demeter Általános iskolánakékétéktéktéktéktékétékétékétékéktätkéktät etin,

Előkerült a “Soros Györgyözés” is a kormányzati gőzhengerben, a perben a romákat képviselő Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítványra (CFCF) ráakasztották „Soros-szervezet” címkét Olyannyira csúcsra járatták ügyet az, hogy a tavaszra tervezett Nemzeti konzultáció egyik kérdése is a szegregációs Perben kártérítésről kifizetendő Volna Szolt of a miatt járvány elmaradt ez, az egész ahogyan is téma kikerült to kormány kommunikációjából.

A gyöngyöspatai szegregáció ügyben még 2015-ban született ítélet, amikor a Kúria megállapította, hogy szegregálták a romákat a Nekcsei Demeter Általános Iskolában.

Azt a 2019 szeptemberi ítéletében állapította meg a Debreceni Ítélőtábla, hogy közel 100 millió forintot kell fizetnie az alpereseknek. A bíróság szerint két jogcímen is megsértette az iskola a gyerekek személyiségi jogait, a jogellenes elkülönítéssel és az alacsonyabb színvonalú oktatással. A roma gyerekek ugyanis nem mehettek fel az első emeletre, a földszinten kellett maradniuk, ahol olykor nem működött a mosdó sem. És előfordult, hogy hetedik-nyolcadikban a negyedikes tankönyvből tanították őket, vagy alig volt kémiaórájuk, helyette csak számítógépeztek. Így aztan to nyolcadik után sorra hullottak ki to gyerekek to szakiskolákból.


A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.


hvg.hu
Itthon

Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata! – név alatt gyülekeztek to Nyugati térnél is vonultak to parlamenthez to tüntetők.