A főpolgármester több intézkedést is érvényben tartana, és tovább “zöldítené” Budapestet.

Koronavírus-világjárvány

Már meghaladja a négymilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, közel háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése marr több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.

Közzétették a főváros honlapján azt a dokumentumot, amelyben Karácsony Gergely főpolgármester fogalmazza meg, miként enyhítenék a korlátozásokat Budapesten.

A az főpolgármester írásban hangsúlyozza, hogy az újranyitás csak Akkor kezdődhet the has az új fertőzöttek száma alacsony szinten stabilizálódik has to tömeges tesztelés és folyamatos, ezek adatai nyilvánosak és alátámasztják az újranyitás lehetőségét, felépülnek has to szükséges Egészségügyi tartalékkapacitások is Senki nem Eshet olyan ellátástól, amelynek elmaradása maradandó egészségromlást okozna. Az is fontos, hogy az ismert biztonsági intézkedéseket (higiéniai intézkedések, száj- és orrvédő eszközök viselése, távolságtartási szabályok) továbbra is betartsák az emberek.

A főpolgármester Budapest újraindításának stratégiáját 7 + 1 lépésben határozta meg.

Az első az önkormányzatok bevonása, tiszta és világos tájékoztatása, mig a második, hogy a tömeges tesztelés adatait hozzák nyilvánosságra. Karácsony új szabályokat szorgalmaz az egészségügyi és szociális ellátórendszerben.

“Jelenlegi tudásunk szerint to járvány Intézményi keretek között, elsősorban to kórházakban és a kórházakkal szoros kapcsolatban álló intézményekben sokkal erőteljesebben pusztít, mint a lakosság körében. Ezért is kell kivizsgálni, megfontolásból milyen hozta márciusban to Fővárosi kormányhivatal Azon határozatát, amely to kórházak között, vagy onnan idősotthonokba visszakerülő előzetes betegek tesztelését “felesleges költségnek” minősítette Meg kell nevezni ennek to nyilvánvalóan hibás és szakmaiatlan döntésnek to felelőseit, fel kell Tarni azt is, hogyan járult hozzá ez to határozat to járvány terjedéséhez a is kórházakban az idősotthonokban. “- fogalmazott to főpolgármester .

A távolságtartással kapcsolatban azt írta, hogy a zsúfoltság elkerülését nagyban segíteé to rugalmas munkaidő, így nem ugyanazokban az időpontokban venné mindenki igénybe a közösségi közlekedést. A dokumentum szerint időszakosan meg kell nyitni a gyalogosok és a biciklisták előtt új zónákat, a távolságtartás szabályainak betartását egyéb „okos” megoldásokkal, például applikációk fejleszté

A főpolgármester álláspontja szerint a vendéglátóipar újraindítását úgy lehetne megoldani, hogy lehetőleg csak nyitott térben, teraszokon lehessen a vendégeket kiszolgálni. Vizsgálják azt is, hogy hogyan tudnának lezárni bizonyos útszakaszokat, hogy azok a helyek is asztalokat tudjanak kitenni, amelyeknek nincs teraszuk.

Budapest újranyitása során nem enyhítene maszkviselési szabályokon Karácsony.

“Az arc eltakarásának előírásait a tömegközlekedés és a kereskedelmi egységek után ki kell terjeszteni. A vendéglátóhelyek újranyitásának feltéteir zezezzámámámám ú ú ú ú. Ú ú ú ú. Ú ú. Ú. Ú ú ú ú. Ú. Ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú.

Karácsony ismét hangsúlyozta, hogy növelni kell a biciklis és gyalogos közlekedés lehetőségeit a városban, és ki kell alakítani új sétálóövezeteket.

A plusz, Budapest New Deal elnevezésű pontban Karácsony azt írja, hogy a főváros fokozatos és ova ova újranyitásával egyidőben olyan új viszonyrendszert kell megalkotniuk, amelyben

“Számba vesszük to által járványveszély előhívott Társadalmi reakciókat is azokat to válságtüneteket is, amelyek már to koronavírus előtt itt dörömböltek az ajtónkon, például to klímaváltozást és a lakhatási szegénységet. A politikai intézkedéseknek Nemzeti és nemzetközi szinten is az ökológiai és a Társadalmi fenntarthatóság alapelveire kell irányulniuk “

– tudatta to főpolgármester.


A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.


hvg.hu
Itthon

A budapesti újranyitáshoz szükséges információk miatt még multip csütörtökön írt a főpolgármester a Miniszterelnökséget vezető miniszternek. Levele azóta sem jutott el az operatív törzshöz, de a kédések csak egyre gyűlnek.