A Lokál arról írt, hogy tömeges fertőzéshez vezethet, ha megváltoztatják az időpontokat, amikor az idősek piacra járhatnak. Szaniszló Sándor feljelentést tett.

Koronavírus-világjárvány

Már meghaladja a négymilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, közel háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése marr több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.

„Fertőzésbe kergeti az időseket Szaniszló?” Ezzel a címmel jelent meg cikk a Lokálban arról, hogy Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc DK-s polgármestere még április 22-en elrendelte, hogy a kerületi piacokat reggel 6 és 9 óra között látogathatják A lap szerint azzal, hogy a polgármester átütemezte az időszakot – a kormány a 9 és 12 óra közötti idősávot jelölte ki -, veszélynek tette ki az időseket.

Szaniszló most közleményben jelentette be, hogy feljelenti a Lokált tömeges rémhírterjesztés miatt. Azt is hozzátette, kíváncsian várja, hogy a rendőrség „mikor fog hajnalban megjelenni a Fidesz érdekeit szolgáló rémhírgyár főszerkesztőjének lakásánál”.

Utalt ezzel a szerencsi és gyulai ügyre: a rendőrség mindkét városban előállított és kihallgatott egy-egy férfit, miután a koronavírus-járványról szóló véleményüket kiírták a Facebook-oldalukra.

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Windisch Judit
Itthon

Karácsony Gergely főpolgármester szerint hétfőn a hóhelyzet kezelésében megbukott az FKF, ennek lesznek következményei. Az iparűzési adó módosítása után rácsörgött miniszterekre, az első kormányülésen furcsa beszélgetése volt Orbánnal. I interjected.