Index – Tech-Tudomány – Amerikai orvosok szerint a koronavírus az egész szervezetet támadja



[ad_1]

Az új koronavírus kiváltotta megbetegedés nemcsak a tüdőt vagy a légúti szerveket károsítja, hanem az egész emberi szervezetet – erről közölt összeállítást szerdán a CNN.

A CNN kutatókat és orvosokat megszólaltató riportjában kaliforniai, floridai, massachusettsi és New York-i tapasztalatokat összegzett, ebből kiderült, hogy

a koronavírus a tüdő mellett a vesét, a szívet, az agyat, a központi idegrendszert is károsítja, nem egyszer több létfontosságú szerv együttes leállását idézve elő.

Scott brakenridge , akik nem lázasak, nem köhögnek és légszomjuk sincs. „Nagyon zavaró to kép, jó időbe telhet, míg tisztán látunk majd” – idézik. Elmondta azt is, hogy a vírus miatt a szervezetben vérrögök alakulhatnak ki, és ennek következtében a betegek 20-50 százalékát elvesztik. A betegek ilyenkor végtagamputálást követően fellépő embóliában vagy infarktusban hunynak el.

Sean Wengerter, aki szintén sebészorvosként dolgozik New York államban, szintén arra hévta fel a figyelmet: a koronavírus olyan mértékű gyulladásokat okoz a szervezetben, hogy a beteg életét veszélyeztetk trombó. A CNN megszólaltatta to Los Angelesben lévő Cedars-Sinai kórházközpont egyik pathologusát, Oren Friedmant is, aki elmondta, hogy az egészen fiatal, gyermekkorú pácienseknél is vérrögök okozzák to halált.

A héten a Washington Post is riportot közölt arról, hogy az új typusú koronavírus a korábbi ismeretekkel ellentétben az egész szervezetet megtámadhatja. A lapnak David Reich, a New York városában lévő Mount Sinai kórház orvos-igazgatója mondta el, hogy eddigi tapasztalatai szerint a kórokozó megtámadja aezke, károsítja az idegrendszert, károsítja azé teheti, hogy egyes kórházakban mar nem elég a dialízis-berendezés sem. Szintén megerősítette, hogy a vírus vérrögképződést és ezzel hirtelen szívhalált vagy stroke-ot okoz.

A megszólaltatott orvosok szerint a betegség nagyon gyakran mindenféle tünet nélkül jelentkezik, és néhány napi tünetmentesség után szinte azonnal összeomlik akár a tüdő, akár a szív működése. Ráadásul to kór megtámadja to kisgyermekeket is.

Az elmúlt napokban New Yorkban 73 kisgyermek betegedett meg súlyosan, és a multip héten három kisgyermek, köztük egy ötéves kisfiú meghalt a Covid-19 szövődményeiben. Mindegyiküknél a vérerek tágulatával és gyulladásával járó Kawasaki-kórt diagnosztizálták, mint a Covid-19 egyik szövődményét. „Mindannyian azt gondoltuk, hogy to Covid-19 csakis idősebbeket dönthet le a lábáról, fiatalokat, kivált gyermekeket nem” – mondta Reich.

Geoffrey Barnes, Michigan Egyetem professzora, szív- és érrendszeri betegségek szakértője a lapnak azt hangsúlyozta: „Ez a vírus az emberi szervezetben a szó szoros értelmében nem létezett hat hónappal. Majd hozzáfűzte, hogy „nagyon gyorsan meg kellett tanulnunk, milyen hatással van az emberi szervezetre, és hetek alatt kellett kezelési módokat találnunk”.

(MTI, CNN)



[ad_2]