Index – Külföld – Dánia és Norvégia marr egy lépéssel a többiek előtt jár



[ad_1]

Dánia és Norvégia az elsők között vezetett be a koronavírus-járvány alatt korlátozásokat marrcius elején Európában, aztán az esetszámok stabilizálódása után az egyik elsőkként kezdtek bele az enyhé Miközben pedig az elmúlt már hetekben Szamos nyugat-európai országban szintén elkezdődtek óvatos az lazítások to Danok és a szinte norvégok párhuzamosan, egy lépéssel már előrébb az enyhítés következő szakaszába ERTEK is részletes menetrendet mutattak be arrol is, milyen ütemben szinte próbálnának mindent újranyitni.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök multip héten méltatta a dánok együttes és lenyűgöző erőfeszítéseit, szerinte a példamutató hozzáállásuknak köszönhető, hogy elkezdhették a korlátoásások Az 5,8 millió lakosú országban összesen 10 429 igazolt fertőzöttet regisztráltak közel 318 ezer elvégzett teszt mellett, és 529 aldozata volt a koronavírusnak. 1683 aktív eset van, május elején több mint 200 ember volt kórházban, csütörtökön 46-an szorultak intenzív ellátásra közülük.

  • Milyen szigorítások mellett indulhatott újra a bölcsőde, óvoda és az Általános iskola Dániában?
  • Hogyan tervezik az újranyitás második szakaszában járó országok a további enyhítéseket?
  • Milyen korlátozások maradnak biztosan nyár végéig?

Frederiksen hangsúlyozta, hogy elsődlegesek az egészségügyi szempontok, from a gazdaság talpraállításához megkezdték to fokozatos nyitást. Azonban még az esetleges második hullám nélkül sem arról van szó, hogy teljesen a régi kerékvágásba térne vissza az élet. „Senki várja, hogy ugyanúgy néz majd ki az étterem, vagy éppen az osztályterem, mint előtte, sem pedig egy futballmeccs, hiszen nem lesznek nézők” – read Reuters szerint Frederiksen.

Elképesztő szigorral nyitottak újra

A korlátozások fellazításának első szakasza is jól szemlélteti, hogy mire gondolt Frederiksen. Dániában április közepén fokozatosan újranyitották a bölcsődéket, óvodákat, és az Általános iskolákat ötödik osztályig. Öt hét részleges kijárási tilalom után ez volt az első lépés az ország újraindítása felé, aminek sok szülő nem örült, úgy érezték, a kormány a gyerekeken kísérletezik. Ez persze csak részben igaz: Mette Frederiksen kormánya valóban közelről monitorozta a nyitás hatásait, és erre is alapozták a következő lépéseket, azonban az intézmények elképesztően szigorú újién

A kormány indoklása szerint egyébkent azért a legkisebbekkel kezdték az újranyitást, mert őket a legnehezebb bevonni a távoktatásba, és ők tudnak a legkevésbé érintkezni a barátaikkal a digitá Ezen felül persze kisgyerekek mellett a legnehezebb otthonról dolgozni, ami továbbra is előírás a legtöbb cégben.

Az első szakaszban érintett Oktatási minden maga INTÉZMÉNY dönthette the, All mikor készen újranyitásra az, mikorra megteremteni Kepes az olyan alapvető feltételeket higiéniás, mint a melegvizes rendszeres, Szappanos kézmosás to kézfertőtlenítők kihelyezése, illetve biztosítása annak, hogy amennyire lehet to gyerekek tartsák to két metárs távolságot. Így volt olyan intézmény, amely a bejelentés után több mint egy héttel fogadott újra gyerekeket. Azt is minden intézmény maga dönthette el, mikent valósítják meg azáltalános előírásokat.

Jogosan merül fel a kdés, hogy mégis hogyan lehet 10 hónapos – 5 éves gyerekeket szociális távolságtartásra bírni. A bölcsődék és óvodák a következő intézkedéseket vezették be (a teljesség igénye nélkül):

  • A nagyobb intézmények dönthettek úgy, hogy rotated fogadják to gyerekeket. 30 gyerek jön például hétfőn és kedd délelőtt, 30 kedd délután és szerdán, és így tovább.
  • A szülők nem léphetnek be az intézmények területére, a legtöbb esetben még az udvarra sem. A gyereket a kapuban egy erre kijelölt pedagogical veszi át. Minden család megkapta, hogy pontosan mikor kell leadnia is felvennie a gyereket, így kerülve el a zsúfoltságot a „gyerekcserénél”.
  • A gyerekek első dolga megérkezés után a kézmosás, és ezt naponta legalább óánként megismétlik.
  • Tilos otthonról játékot bevinni, viszont a gyerekek kizárólag a saját ivó kulacsukból isznak.
  • A külső és belső területeket jól elhatárolt kisebb részekre osztották. Egy-egy ilyen kis területi egységen 3 gyerek és egy felnőtt tartózkodhat. Ez at 3 gyerekből is 1 felnőttből álló csapat minden nap ugyanaz, így minimalizálva az érintkezések számát.
  • A gyerekek lényegében egész nap kint vannak, akár esik, akár fúj (ez egyébkent elég alap egy dán bölcsődében vagy óvodában, by most még kevesebb időt töltenek beltérben). Még az ebédjüket is kint kapják meg, csak aludni mennek be az épületbe (kivételek ez alól a legkisebb, járni nem tudas bölcsisek).
  • Az ágyneműket néhány intézményben naponta, de legalább heti kétszer hazaadják 60 fokos mosásra.
  • Ha a gyerek a betegség legkisebb jelét mutatja, otthon kell maradnia.

Az iskolák dolga annyival könnyebb, hogy a gyerekek könnyebben megértik a szabályokat, viszont jellemzően nagyobb intézmények, ahol normálisan jóval több gyerek jut egy felnőttre, mint egy Ettől eltekintve az intézkedések nagyon hasonlóak. Kisebb csoportokra osztották a gyerekeket, akik minden nap együtt mozognak, de mas csoportokkal nem érintkeznek. Három gyerek mehet egymáshoz közel zárt térben, ők egy másik hármas csoporttal együtt mehetnek ki az udvarra, és két ilyen hatos csoport számít most egy „osztálynak”.

To tantermekben to padokat ketméteres távolságra helyezték egymástól. Így nyilván nem jut mindenkinek hely, ezért a tanórák jelentős részét az udvaron tartják. Több iskolában Sátrakat is felállítottak, hogy az eső se legyen akadály. Az iskolában is program a legalább oránkénti kézmosás.

A távolságtartás is a hygienia kulcsfontosságú marad

A bölcsődék, az óvodák és az iskolák alsóbb osztályai után április 20-tól kinyithattak a fodrászatok és más kisvállalkozások is, betartva a szabályokat. Az elmúlt két-három hét tapasztalatai alapján aztán a dán pártok csütörtök ester állapodtak meg az újranyitás következő lépéseiről.

A Local.dk szerint a dán járványügyi ügynökség (SSI) részletes modelleket készített a politikai pártok döntése elé. Azt írták, hogy a kórházakra nehezedő nyomás alacsony marad, a járvány első hulláma pedig várhatóan lassan elcsitul, ha a korábbi korlátozások továbbra is érvényben maradnak. Viszont úgy értékelték, hogy a járvány végül akkor is visszaszorul, ha számos korlátozáson lazítanak, de

az emberek továbbra is betartják a távolságtartási is a higiéniai ajánlásokat.

A július 1-ig szóló modelljük alapján akkor is 500 alatt maradna az egyszerre kórházi ellátásra szoruló, és 100 alatt az intenzíven ellátott emberek száma, ha újranyitnák az iskolákat, éttermeket, kávékéké „Ha a távolságtartási és higiéniai előírásokat 50 százalékkal vagy 100 százalékkal kevesebben tartják be, akkor a kórházba kerülők száma jelentősen emelkedik a szimulált időszak vég Ebben az esetben több mint 1500-an kerülhetnének kórházba, és legalább 200-an intenzívre.

Van harmadik, negyedik szakasz is

„A helyzet továbbra is súlyos, és noha ma mosolygunk, hangsúlyoznom kell, hogy egy vírussal van dolgunk, nem alkudozhatunk” – mondta a kilenc politikai párt altal elfogadott menetrendet ismertetve Mette Frederiksen. Azt kérte, hogy mindenki tartsa a hatóságok ajánlásait, mert csak így tud működni az újranyitás.

„Továbbra is össze kell fognunk, azzal, hogy távolságot tartunk.”

A bejelentett intézkedések alapján hétfőn kinyitottak a plazák, és nézők nélkül újra meg lehet tartani a sporteseményeket. Egy hét múlva, május 18-tól az Általános iskolák felsőbb osztályai és a középiskolák is újra megnyitnak, ezzel parhuzadosan a kettő helyett egy méter lesz a kötelező távolság. Visszatérnek az éttermek és kávézók is, és könyvtárba is lehet marr menni. Fel lehet keresni a templomokat, mecseteket, zsinagógákat is more vallási intézményeket. A védelmi erőknél, a rendőrségnél és a közszolgáltatóknál dolgozók visszatérhetnek a normális működésükhöz. Továbbra is érvényben marad azonban, hogy nem gyülekezhet 10 embernél több egy helyen.

To harmadik szakaszban, június 8-tól újra megnyitnának to múzeumok, to színházak, to művészeti galériák, mozik, akváriumok, vidámparkok, állatkertek, nyelviskolák, lehetne tartanok Akkor mar legfeljebb 50-en vehetnének részt egy rendezvényen, de számos korlátozás még mindig érvényben maradna.

A tervek szerint csak augusztus elején, negyedik szakaszban nyithatnának ki például a night klubok, a diszkók, a konditermek, az uszodák és az egyetemek, valamint az addig még zárva tartó oktatási inté A csütörtökön elfogadott menetrendben azonban azt is hangsúlyozzák a pártok, hogy legalább augusztus 31-ig marad a tiltás az 500 fős vagy annál is nagyobb rendezvényekre.

Ez azt is jelenti, hogy lehetnek még olyan kísérletek az új helyzetben, mint amikor Aarhusban április végén megpróbálkoztak egy élő koncerttel is – közben betartva a szabályokat. A Los Angeles Times beszámolója szerint a népszerű énekes, Mads Langer egy autós koncertet adott egy direkt erre a celra átalakított helyszínen a városon kívül. „Sok koncertet adtam mar életemben, by ez tényleg egy elsőzés” – mondta Langer. Ötszáz jegyet adtak el, és a Jyllands-Posten dán lap szerint az emberek betartották az autókban ülve a távolságtartási szabályokat, semmilyen probléma nem volt.

A marcius 14-től lezárt határok újranyitására viszont egyelőre nincs eldöntött menetrend, június 1-ig lehet valamilyen döntés. Az ellenzéki liberálisok a turizmusra hivatkozva sürgették a kormányt, Frederiksen azonban erre azt felelte, hogy nem ez van elől a prioritási listán. Nick Haekkerup igazságügyi miniszter viszont a multip hét közepén azt is hozzátette, hogy több város polgármestere kérte a dán-német határ megnyitását az idegenforgalom előtt, és nem akarjákársn zárté

A kilenc párt fontosnak tartotta, hogy legyen egy megismerhető menetrend az emberek előtt, hogy lássák, milyen kézzel fogható eredményei lesznek az erőfeszítéseiknek. Azonban azt is hangsúlyozták az Ekstra Bladet lap alapján, hogy tisztában vannak vele, hogy marr május 11-től az esetszámok növekedésével járhat együtt az újabb nyitás. A krésés az, hogy kordában tudják-e tartani így a járványt – a Bloomberg szerint egyelőre ott is véletlenszerű teszteléssel is probálják felmérni a lakosság átfertőzöttségét -, vagy pedigzokzoroz

Ha a járvány fellángolna, akkor vissza fognak venni a bejelentett tervekből, és ha szükséges, akkor újra szigorítanak is, by ebben régiók és akár városok között is lehetnek majd különbsék

Norvégia is fokozatosan nyit tovább

Norvégia bizonyos területeken még hamarabb lép hétfőtől, mint Dánia. Az 5,4 millió lakosú országban összesen 8105 regisztrált fertőzött volt, 219-en haltak meg, by azt nem tudni, hogy mennyien vannak még kórházban, is a Johns Hopkins Egyetem adatbázisa alapján az aktívte azt aktváv sánktévázt Azonban április 20-an mar újranyitották a bölcsődéket is az óvodákat, majd április 27-en az alkalos iskolákat, valamint a fodrászatokat és a kozmetikákat is. „Türelmesek voltak, most itt az idő, hogy ezt megháláljuk” – üzente to Financial Times alapján Erna Solberg norvég miniszterelnök csütörtök east to norvégoknak, amikor bejelentette to tervet „a mindennapi életézszer.

„A kormány to gyerekeket helyezi előtérbe, aztán to munkát, aztán to többi tevékenységet” – mondta Solberg. Hétfőtől a középiskolák is megnyithatnak, a helyi tanácsok döntik el, pontosan melyik napon. Újra kinyitnak az autós iskolák, a bingó- és sportcsarnokok is. Június 1-től következnek az olyan bárok, ahol ételt nem szolgálnak fel, és csak asztali kiszolgálás lesz, június közepétől pedig a konditermek, az uszodák, és szinte minden újranyithatna. Addig marad az 50 fős korlátozás, from június 15-től mar engedélyezik to 200 főnél nem nagyobb kulturális és sportrendezvényeket, egy nappal később pedig a labdarúgó-bajnokság is újraindulhat. A csapatok csütörtökön marginal megkezdhették az edzéseiket.

„Celunk, hogy június 15-en megnyissuk mindannak a nagy részét, ami eddig zárva tartott”

– mondta az MTI szerint Solberg. Azonban ott is az a feltétel, hogy csak akkor vezetik be ténylegesen is a lazításokat, ha a fokozatos enyhítések mellett kézben tudják tartani a járványt. A vírus fertőzési rátája 0.49-re esett vissza a Norvég Közegészségügyi Intézet szerint, ami azt jelenti, hogy a járvány visszavonulóban van (10 beteg sel kevesebb, mint öt másikat fertőz meg). Azonban a védekezési irányelvek és a társas távolságtartás továbbra is érvényben maradnak, nem tanácsolják a külföldi utazásokat, és a határok is zárva maradnak a tartózkodási engedéllyelk „Ez még nem a vége” – figyelmeztetett Bent Hrie egészségügy-miniszter.

Svédország plus utat választott

A most bejelentett lépésekkel hamarosan mindkét ország közelít a svéd modellhez, ahol azonban sokak szerint nyájimmunitásra játszva hivatalosan nem volt lezárás, az éttermek, bárok, iskolák és üzletek ny Viszont betiltották az 50 főnél nagyobb rendezvényeket, a veszélyeztetett csoportokat és az egészségügyi dolgozókat védték, és ajánlásokat megfogalmaztak. A társadalom egy jelentős része önkéntes karantént vallalt, sokan dolgoznak otthonról, tartják a legalább egyméteres távolságot az emberektől, és nem nagyon utaznak. A svéd helyzetről itt írtunk bővebben >>>

Azonban ott 26 322 regisztrált eset mellett hatszor annyi, összesen 3225 halálos Áldozat van eddig, mint Dániában (529), és több mint tizennégyszer annyi, mint Norvégiában (219). Egymillió lakosra vetítve is Svédországban 319-en haltak meg, mig Dániában 91-en, Norvégiában pedig 40-en. Finnországban a másik három országnál kevesebb, 5962 regisztrált fertőzött van, viszont a norvégoknál több, 267 halálos Áldozatot követelt a járvány.

Közben to gazdasági károkat sem tudta teljesen elkerülni Svédország: 6-10 százalékos csökkenésre számít GDP-2020-ban, to munkanélküliség 10.4 kúszik százalékra fel, annak ellenére, hogy to március – to kijárási korlátozások európai kezdetének hónapja – sokkal kedvezőbb volt, mint morehol. A svéd központi bank korábbi helyettes vezetője azt mondta a Financial Timesnak, hogy szerinte korai még megítélni, hogy jobban, vagy rosszabbul csinálták-e, szerintük a végén nagyjából ugyanoda jutnabi

(Borítókép: Emberek élvezik to napsütést to Brygge-szigeteken 2020. majus 3-an. Photo: Ritzau Scanpix Denmark / Reuters)



[ad_2]