Index – Belföld – Kétszázezer forintra büntették a lúgos orvos hamisan tanúskodó titkárnőjét



[ad_1]

A Fővárosi Nyomozó Ügyészég vádirata alapján a bíróság – egyelőre nem végleges büntetővégzésében – kétszázezer forint pénzbüntetést szabás kas azékt szemben, aki hamisan tanúskod

Már korábban megírtuk, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség csak idén januárban

EMELT VÁDAT HAMIS TANÚZÁS MIATT AZ ELLEN to TITKÁRNŐ ELLEN, AKI ALIBIT IGAZOLT A lúgos orvoskent elhíresült VOLT kórházi FŐIGAZGATÓNAK, AZ ORVOS MÁSIK KOLLÉGANŐJÉVEL SZEMBEN PEDIG MEGROK

Hivatalból egyetlen hatóság sem tett feljelentést, pedig a lúgos orvos aldozata és ügyvédje marr a nyomozás lezárása után jelezték, hogy Bene Krisztián és a kórház ápolási igazgatójának titkárnője sem monott Az ügyészség ráadásul annak idején többek között a két nő vallomása miatt akarta megszüntetni a nyomozást.

A két titkárnőt 2015-ben a lúgos támadáskent elhíresült ügy Áldozata, Renner Erika is jogi képviselője azután jelentették fel, hogy az iratismertetésen elolvastadk a vallomásokat. A támadás óta hét év telt el, az ügyben két éve jogerős ítélet született

A Budai Irgalmasrendi Kórház igazgatója 2013. Marcius 12-en támadta meg volt barátnőjét, miután a nő par hónappal korábban szakított vele. Renner Erikát megkötözte, elkábította is a maró lúgot locsolt a nő nemi szervére is annak környékére.

A támadás után a rendőrök több tanút is meghallgattak, többek között a két titkárnőt is. Arról kérdezték őket, hogy a támadás reggelén, mikor látták először Bene Krisztiánt a kórház épületében. Ez azért volt fontos kédés, mert a támadás reggel háromnegyed nyolckor történt a nő San Marco utcai lakásában, Bene titkárnője pedig azt állította a nyomozóknak, hogy a kórházigazgató akkor margin bent volt a munka

2013. marcius 12-ene 8 óra 30 körül érkezett meg a munkahelyére, ekkor a nyitott ajtón keresztül nem látta dr. Bene Krisztiánt, vele aznap 8 óra 45 perc körüli időpontban találkozott először

– mondta to rendőröknek K. Éva Etelka.

Az ügyészség mostani tájékoztatása szerint a vádiratban az áll, hogy a hatvannégy éves nő vallomása “jelentőséggel bírt abból a szempontból, hogy a bűnügy terheltje, egy orvos mikor tartózodkh

A tanú a vallomásában gondatlanságból olyan időpontokat adott meg, amelyek alibit igazoltak az orvosnak. A nő a vallomását később módosította, feltárva annak valótlanságát

– tették hozzá, azt nem fejtve ki, hogy miként lehet “gondatlanságból” hamisan tanúzni. Arra ezzel szemben a közlemény is kitért, hogy

a vádlott egy másik, szintén a kórházban dolgozó nőt is ravett arra, hogy az orvos kórházban tartózkodásának idejével kapcsolatban valótlan tartalmú nyilatkozatot írjon, és az adja át a vádlot

A vádlott a nyilatkozatot az orvos ügyvédjének adta, amelyet a védő – nem tudva annak valótlanságáról – benyújtott a rendőrségnek. A nyilatkozatot tevő nő a nyilatkozat valótlanságát elismerte, és jelezte, hogy azt visszavontnak tekinti, írta a vádhatóság mostani közleményében.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a valótlan nyilatkozatot tevő nőt megrovásban részesítette, a hatvannégy éves nővel szemben pedig büntetőügyben felbujtóktet hamis tanuzás bűntette és gondatátbágttemiskólólólólólólólólólólólólól It is III. Kerületi Bíróság előtt. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat pénzbüntetésre.

A bíróság – hivatalból, a veszélyhelyzet ideje alatt érvényes ítélkezési rend alapján – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben KÉTSZÁZEZER forint pénzbüntetést szabott ki a vádlottal szemben.

Az ügyészség a büntetővégzéssel szemben nem kérte tárgyalás tartását, mivel az megfelel a bűnösségi körülményeknek.

(Borítókép: A lúgos orvos ítélethirdetése 2018. February 22-Jan. Photo: Ajpek Orsi / Index)



[ad_2]