Index – Belföld – Bérgyilkost fogadott egy budapesti ügyvédnő



[ad_1]

Valódi kis bűnügyi csemegét közölt honlapján a rendőrség, amiben van minden, mint egy C-kategóriás filmben:

  • egy ügyvédnő, aki bérgyilkost firead;
  • to bergyilkos, aki inkább “üzletelne”, mint ölne;
  • This is Guszti, aki az egész mestertervet kitalálta.

From bontsuk is ki ezt to kis sztorit alaposabban!

Egy ügyvédkent dolgozó nő még 2017-ben annyira haragudott egyik rokonának a férjére, hogy úgy döntött: megöleti. Hogy miért haragudott rá ennyire, az a rendőrségi közleményből nem derül ki, de a celpontról azt lehet tudni, hogy egy “zűrös valid közepén” volt.

Az ügyvédnő egy ügyfelén keresztül ismerte meg D. Márkót, a bérgyilkost, akit persze valójában nem D. Márkónak, hanem Sz. Zsoltnak hivtak, from ez to sztori szempontjából lényegtelen. Ennél lényegesebb, hogy a kamu Márkó a nő tudta nélkül rögzítette az ajánlatot, ami úgy szólt: ha megöli a férfit, akkor kap 70 ezer eurót.

Ezután “Márkó” 2017 június 30-an felvette a kapcsolatot a celponttal is the great neki, look at kapott megbízást. Azt is mondta, hogy 3500 euroért cserébe odaadja neki a megbízást bizonyító hangfelvételt. Megállapodtak, hogy a pénzt egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetejére teszi majd a cellpont (aki oda is tette a pénzt), by a felvételt nem kapta meg. Nem csoda, ha a csalódott vevő ezután besétált a rendőrségre és feljelentést tett.

A rendőrök nyomozni kezdtek és kiderült, hogy “Márkónak” bűntársai is vannak: z 50 éves K. Gusztáv, 68 éves P. Drago, 44 ​​éves F. Károly Márton is 39 éves G. Róbert. Az “akciót” K. Gusztáv irányította, ő agyalta ki az egészet is a 3500 eurót is ő (valamint “Márkó” is G. Róbert) vitte the az épület tetejérőél.

Of úgy TUNIK, guszti – elég Egyszerű, to Magyar alvilágban szokásos, lehúzásra Epulo – mesterterve nem igazán Valt be, mert to Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának vizsgálói 47 éves ügyvédnőt emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt, Mig társait csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot átadták az illetékes.



[ad_2]