A Hertha magyar edzője: Ezért nem igazol az NB I-ből a Bundesliga



[ad_1]

A tervek szerint két hét múlva – ha csak nézők nélkül is, de – újraindul az élet a német labdarúgó Bundesligában. At 18 cshoes bajnokságban 13. helyezett Hertha idei harmadik edzőjével készül a szezonzárásra, Petry Zsolt kapusedző asked DIGI Sport hiradójának azt mondta: szerinte Bruno Labbadiával újra elindulhat felfelé a csapat.

Nagyon jó döntés volt szerintem az egyesület részéről, hogy ezt az időszakot kihasználta, és egy szakmailag nagyon felkészült edzőt hozott ide, aki ez alatt a két-három hét alatt is nagyon sokat ad nakonk Én bízom benne, hogy – akár 16 -án, akár 23 -án kezdődik a bajnokság – ez a játékunkon is észrevehető lesz, és látszani fog, hogy plus szelek fújnak a Herthánál.

Dárdai Pál a nyáron utánpótlásedzőként tér vissza a Herthához, de Petry szerint az elmúlt hónapokban nagyon odafigyelt a felnőtt csapat szereplésére is. Ugyankkor a korábbi válogatott hálóőr szerint komoly feltétele lenne annak, hogy újra Bundesliga-gárda kispadjára üljön.

Amikor még ment a bajnokság, mindig telefonáltunk, megbeszéltük a meccseket, elmondta, hogy ő hogyan látja, Hertha melyik irányba megy, vagy min kellene validtoztatnunk.

Ha újra lenne egy megkeresés – az kédés, hogy a mostani vezetéssel vagy egy másikkal, szerintem inkább egy másik vezetéssel -, biztos elgondolkozna, hogy újra átvegye a Herthát,

hiszen mind a három fia itt játszik, ötszáz méterre lakik a pályától, életének egy komoly részét itt töltötte a Herthában.

Már Petry Zsolt is öt éve a Hertha edzői stábját erősíti, és igencsak komoly kihívásnak érzi a Bundesligát.

Én most nagyon jól érzem magam ezen a poszton, a Bundesliga nagy kihívás, nap mint nap az embernek nagyon jól felkészültnek kell lennie ahhoz, hogy itt eredményesen tudjon dolgozni. Ez a kihívás még mindig motivál, ezt a szintet nehéz bármiért is feladni.

A Hertha par éve figyelte Dibusz Dénest, a Ferencváros kapusát is, mostanság azonban több okból sem igazán érdeklődnek a berliniek az NB I-es futballisták iránt.

Nehéz olyan helyről igazolni, ahonnan nem biztos, hogy akár gondolkodásban, akár fizikai felkészültségben rögtön be tudna a footballer illeszkedni egy ilyen bajnokságba, mint a Bundesliga. Ezért is, en azt látom, hogy a Hertha vadászterülete nem feltétlenül Magyarország.

Ez persze nem zárja ki azt, hogy egy tehetség onnan ide is elkerülhetne, csak neki 15-16-17 éves korban legkésőbb ki kell kerülnie ide, hogy át tudja venni ezt a felgyorsult tempót, ezt a felgyorsult gondolkodá

Azért van olyan magyar, akinek ez sikerült: Gulácsi Péter jó ideje brillírozik a Lipcse kapujában – bár való igaz, hogy erre Liverpoolban, majd Salzburgban készült fel.

Szerintem ő európai klasszis szintre nőtte ki magát. Biztos, hogy azt a fajta nimbuszt, amit Király Gabi itt Németországban elért, azt ő is lassan-lassan megközelíti, vagy eléri. Ez egy szuper dolog, mert azért nem minden nap mondhatja el a magyar labdarúgás, hogy egy olyan klasszissal rendelkezik, akit a Bundesligában legjobbak közé sorolnak. Ha en lennék a tanácsadója, azt mondanám neki, hogy négy-öt évet játsszon még le ilyen magas színvonalon, és akkor esetleg arra is lehetősége lenne, ha nem akar visszatérni Magyarországra, hogye kéké kék személyes véleményem – tette hozzá Petry.



[ad_2]