Index – Gazdaság – Egyetlen tweettel 14 milliárd dollár kárt okozott cégének Elon Musk



[ad_1]

Néha úgy tűnik, mintha Elon Musk direkt akarná szabotálni saját magát és a cégeit a Twitteren. Az ELEKTROMOS autókat it Gyártó Tesla is az űrrakétákat FEJLESZTŐ SpaceX milliárdos tulajdonosa már to koronavírus-járvány óta kitörése megosztja változatos összeesküvés-elméleteit to Twitteren, nemrég például azzal okozott botrányt, hogy a kijárási korlátozásokat to fasizmushoz hasonlította, AZT is IRTA, to távolságtartást the kell felejteni .

Míg viszont ezzel legfeljebb a 33 millió követőjének jó részét (és talán barátnőjét, az énekes Grimes-t) sikerült magára haragítania, egy bejegyzéssel május elsején a cégének is jókora kárt okozott.

A Tesla piaci értéke ugyanis 14 milliárd dollárral csökkent, miután Musk annyit írt egy tweetben, hogy szerinte túl magas a cég részvényárfolyama.

Ezzel a cégalapító a saját vagyonát is megnyirbálta 3 milliárd dollárral. Míg a Reutersnek nyilatkozó tőzsdei elemző szerint sokan úgy gondolták, hogy Musk egyszerűen viccel, mert szokott ilyet, a tweet piaci hatásából ítélve sok beztek, viz ney érti a milliárdoshumort, vagy , amíg még lehet.

A befektetőknek az sem segített igazán megítélni, hogy egy viccről van szó, vagy sem, hogy amikor a Wall Street Journal újságírója megkérdezte, hogy viccnek szánta-e a bejegyzését, Musk azt mondta, hogy

Az excentrikus milliárdos május elsején több fura bejegyzést is írt a Twitterre: az egyikben az állt, hogy minden fizikai tulajdonát eladja, és nem lesz egy donez sem a nevén, egy masikban annyit, hogy a barátnője, Grimes haldokló fényéről hadovált.

Nem ez az első alkalom, hogy a Tesla bajba került egy Twitter-bejegyzés miatt: 2018-ban Musk azt írta, hogy valószínűleg elég pénzügyi támogatást biztosított ahhoz, hogy kivezesse a tőzsdérz tdzsdérő medddd, From nemcsak to befektetők büntették meg Elon Muskot to bejegyzés miatt, de a tőzsdefelügyelet is, amely kimondta, hogy to bejegyzés tiltott piacbefolyásolásnak számít és megbírságolta a céget. A Tesla befektetőinek egy része pedig pert indított Musk ellen, amiért az el akarta csalni a pénzüket. (BBC)



[ad_2]