A kórházban kezelt koronavírus-fertőzöttek egyharmadánál jelentkezik akut vesekárosodás, és mintegy 15 százalékuknak van szüksége dialízisre egy csütörtökön bemutatott amerikai kutatás szer

Koronavírus-világjárvány

Már meghaladja a négymilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, közel háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése marr több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.

A kutatást to Northwell Health, New York allam legnagyobb egészségügyi szolgáltatójának kutatócsapata végezte.

A kórházi kezelésre felvett első 5449 páciens 36.6 százalékánál alakult ki akut vesekárosodás

– közölte Kenar Jhaveri, a New York-i Great Neckben lévő Hofstra-Northwell intézet nefrológica. Az intézmény kutatási eredményeiről a Kidney International című szaklapban számoltak be.

Akut vesekárosodás akkor történik, amikor a vese képtelenné valeik szűrőfeladata ellátására. Azoknak a pácienseknek, akiknél veseelégtelenség lépett fel, 14 százaléka szorult dialízisre – fejtette ki Jhaveri.

Ez az eddigi legnagyobb, a Covid-19-betegek vesekárosodását vizsgáló tanulmány.

Megállapították, hogy a veseproblemák hamar jelentkeznek, a páciensek 37.3 százaléka vagy mar elégtelen veseműködéssel érkezett a kórházba, vagy a felvételt követő 24 órában alakult ki nák.

Sok esetben a veseelégtelenség abban az időszakban lépett fel, amikor a súlyosan beteg pácienst lélegeztetőgépre kellett tenni – mondta Jhaveri.

A kutatásban vizsgált több mint ezer, lélegeztetőgépre kapcsolt páciens 90 százalékánál alakult ki akut vesekárosodás. Azon 925 beteg között, akinek nem volt szüksége gépi lélegeztetésre, 21.7 százaléknál alakult ki vesekárosodás.

Jhaveri kiemelte: a nagyon beteg pacienseknél gyakran alakul ki veseelégtelenség, amikor betegségük súlyosabbá valid. “Ez nem specifikusan a Covid-19-re jellemző. Inkább attól függ, mennyire beteg az illető” – mondta a szakértő.

Ugyanakkor hozzátette: a betegség kockázatának kitett páciensek arányának ismerete segíthet a kórházaknak abban, hogy felmérjék, mennyi és milyen eszközre és munkaerőre van szükségük.

Az új typusú see és a tüdő mellett, a szívet, az agyat, a központi idegrendszert is károsítja, nem egyszer több életfontosságú szerv együttes leállását idézve elő – írta szerdán több amerikai lap kuta

Sean Wengerter, aki sebészorvosként dolgozik New York államban, arra hévta fel a figyelmet: a koronavírus olyan mértékű gyulladásokat okoz a szervezetben, hogy a beteg életét veszélyeztető trombózisok alakulnak A CNN megszólaltatta to Los Angelesben lévő Cedars-Sinai kórházközpont egyik pathologusát, Oren Friedmant is, aki elmondta, hogy az egészen fiatal, gyermekkorú pácienseknél is vérrögök okozzák to halált.

A kórokozó megtámadja a szívet és az izmokat, károsítja az idegrendszert, megszüntetve a szaglás és az ízlelés képességét, a vesét pedig oly mértékben teheti, hogy egyes kórházakban marm.

(Képünk illusztráció)



A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.


hvg.hu
Tech

Egy új tanulmány szerint a koronavírus nemcsak köhögéssel vagy tüsszentéssel kerülhet a levegőbe, a hangos beszéd is elég hozzá.