A rendőrség szerint a baráti társaság ivott és kábítószert fogyasztott a hézibuliban, ahol a baleset történt. A dílert elfogták.

Kábítószer hatása Allt alatt az 17 fiú éves, aki vasárnapra virradó éjjel kiugrott Budapesten egy lakás I. kerületi ablakából – közölte to Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Balotai Attila elmondta: a fiú állapota válságos, a dílert, akitől a bulizada fiatalok a kábítószert vásárolták, csütörtök délelőtt elfogta a rendőrség.

A tájékoztatás szerint szombaton egy balatoni nyaralóból öt kaposvári és egy érdi fiatal utazott Budapestre bulizni, ehhez az interneten lefoglaltak egy I. kerületi, Fő utcai lakást. Egyikük egy ismerősén keresztül kábítószert rendelt, egy másik fiatal this átvette a Kálvin téren. A társasághoz a Fő utcai lakásban csatlakozott még egy érdi és három budapesti fiatal. Alkoholt és kábítószert is fogyasztottak.

Az egyik érdi, 17 éves fiatal éjszaka “zavart, agresszív” lett, a lakásban bútorokat tört össze, összefüggéstelenül beszélt, majd betört egy üvegajtót, amellyel önmagát is megsebete. Társai megpróbálták ellátni a sérülését, és mentőt hévtak hozzá.

A rendőrség szerint a fiú viselkedése egyre agresszívabbá és zavartabbá vált.

Az egyik nyitott ablakon át megpróbált fellépni az ablakpárkányra, amiben azonban egy lány megakadályozta. Akkor átrohant a másik szobába, és az ott nyitva lévő ablakon kiugrott a második emeleti lakásból

– hangzott el a tájékoztatón.

A fiút a mentők kórházba vitték, állapota azóta is életveszélyes, válságos.

Balotai Attila kitért arra is, hogy a lakásból öt fiatalt előállítottak, a teszt többüknél igazolta a kábítószer-használatot, vizeletükből thc- és amfetamin-származékot, illetve -hatóanya

Az osztályvezető hozzátette, hogy a nyomozás során szerdán sikerült azonosítani a dílert, akitől a fiatalok kábítószert vásároltak. Csütörtök délelőtt VIII. kerületi lakásában elfogták a 25 éves férfit, valamint az ugyancsak ott tartózkodó 21 éves barátnőjét, akinél kábítószer volt. Az ingatlanban to hazkutatás során többféle drogot találtak.

To nő ellen kábítószer-birtoklás, to férfi ellen kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indul eljárás. To dílert őrizetbe vették, pénteken kezdeményezik to letartóztatását.


A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.


hvg.hu
Itthon

Egy hazibulin történt a súlyos baleset.