A sofőr rated buszost akarta megleckéztetni. A tettéért bevonták a jogosítványát.

Közúti veszélyeztetés miatt indul eljárás N. Dániel ellen, mert május 11-en kora délután Budapest XVII. kerületében, a Pesti úton bevágott egy busz elé, majd indokolatlanul befékezett, így a busz hátulról nekiütközött.

A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, az autóbuszon lévő kamerák felvételeit lefoglalták, kihallgatták a férfit és a busz vezetőjét is – írja a police.hu.

Az autós a hirtelen fékezést azzal magyarázta, hogy előtte volt egy kutya, ami állítólag kifutott elé. Azonban ezt semmi nem támasztotta alá. Mivel az autó vezetője a fékezéssel veszélyeztette a buszon utazókat, vezetői engedélyét a rendőrök bevonták.

A sofőrt közúti veszélyeztetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését részben elismerte.

Ha maskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

hvg.hu
Car

Negatív és pozitív hőse is van a jelenetnek.