Kiderült: nem a kirúgott főigazgató hibázott a székesfehárvári kórházban



[ad_1]

Nem a székesfehérvári kórház statáriális gyorsasággal leváltott főigazgatója, Csernavölgyi István követte el a kirúgás okául említett mulasztást. A kórház lezárult belső vizsgálata szerint éppen az hibázott, akire a leváltása után átmenetileg Kásler Mklós humánminiszter rábízta az intézményt – értesült a hvg.hu.

A székesfehérvári Szent György Kórház belső vizsgálata szerint nem az egy hónapja leváltott főigazgatója szolgáltatott késlekedve adatokat a vírushelyzetről, amelyre hivatkozva leváltotta őt A vizsgálatot az új főigazgató, Bucsi László indította, aki hétfőn megerősítette a portál értesüléseit.

Csernavölgyi to portálnak elmondta, to kórház telefonon mindig pontosan továbbította az információkat. Ez pedig eleve nem is főigazgatói hatáskör, hanem adminisztrációs feladat, ő főigazgatóként a kollektíva többi tagjával “a nap minden órájában a betegellátátz szervezte, gyogyított, szűrtán

Az Emmi hivatalos, április 11-i közleménye szerint Csernavölgyi István súlyos mulasztást követett el, egyben tudatták, hogy az új főigazgató kinevezéséig Reiber István orvosigazgató irányíty Másnap Kásler Miklós marr ki is nevezte a kórházat a hivatalos pályázat lezárultáig irányító új főigazgatót, Bucsi Lászlót. A belső vizsgálat szerint éppen Reiber István felelt a késedelmes járványügyi adatszolgáltatásért, amelyre hivatkozva Kásler Miklós leváltotta Csernavölgyit.

A par nap alatt lezajlott belső vizsgálat eredményét hivatalosan sem a kórház, sem a minisztérium nem kommunikálta, ugyanakkor az intézményt megbízott krez ókzzzzzzróróiberiberiberiberiberiberiberiberiberiberiberiberiberiberiberiberiberiberiberiber

Csernavölgyi búcsúztatóján Bucsi László azzal indokolta a belső vizsgálat elindítását, hogy a főigazgató felállításának története “nem kerek”. Azt is hozzátette, hogy ha a vizsgálat szerint nem Csernavölgyi István a felelős, abban az esetben ő feláll a székéből, és olyan gyorsan távozik, amilyen gyorsan érkezett. A portálnak azt írta, ígéretét be is tartja, a dossziét azonban – mint írta – akkor lehet majd újranyitni, miután a volt főigazgató munkajogi pere lezárult.

A leváltás pontos okáról, a belső vizsgálat eredményéről a város fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András sem kapott tájékoztatást. A portál pedig az Emmitől egyelőre nem kapott választ arra a kcindésre, hogy indított-e a mulasztás ügyében saját vizsgálatot, illetve, hogy elfogadja-e a kórház belső vizsgálatának eredmén.



[ad_2]