Ez mar a negyedik ilyen esemény volt, amit a képviselők a Clark Ádám térre szerveztek, hogy Orbán Viktor kormányfő is hallja a quiereszót.

Negyedik alkalommal gyűltek össze a budapesti Clark Ádám téren hétfőn Hadházy Ákosék, hogy a kormány és Orbán Viktor politikája ellen tüntessenek – elsősorban – doubtsóval. A résztvevők viszont, ahogy legutóbb is, most sem csak dudálással jelezték nemtetszésüket a kormány felé:

voltak, akik kiabáltak, masok pedig a zenét feltekerve tették ezt.

A rendőrök ezúttal is nagy számban vonultak fel, és ahogy az egyik korábbi megmozduláson, úgy most is feljelentéseket tettek. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a helyszínen próbálta meg kideríteni, miért jelentek meg ekkora erővel a hatóságok, de az egyik rendőr a sajtóosztályhoz irányította őt. A képviselő ekkor jelezte, hogy nem újságíróként van jelen, nem is újságírói kédést tett fel, országgyűlési képviselőként kérdez.

Ez sem vezetett eredményre.

To demonstrate, ahogy korábban, Szél Bernadett is jelen volt, az ő videóján látszik is, amint a rendőrök igazoltatják:

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

hvg.hu
Itthon

Azt sem küldik tovább neki, amit megkapott az operatív törzs.