Hatalmas segélycsomagot hirdetett a vendéglátóipar és a turizmus számára az osztrák kancellár



[ad_1]

  • A vendéglátás az osztrákok lelkének, identitásának a része, jellegzetessége az országnak – mondta Kurz. A kancellár arról is beszélt, hogy az ágazat számára nagy kihívást jelentett a koronavírus-járvány. Emlékeztetett arra, hogy a részmunkaidős foglalkoztatással munkahelyeket mentettek meg; to nyitvatartási korlátozások idején pedig az allam magára valid to működési költségek 75 százalékát.
  • Kurz felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a nyitást követő időszak sem lesz könnyű a vendéglátósoknak és a turizmusban dolgozóknak, a forgalom ugyanis nem áll helyre egyik pillanatról a másikra. Hangsúlyozta: az ágazat számára kidolgozott segélycsomag arra szolgál, hogy fellendítse a forgalmat, és adókedvezményt biztosítson a gasztronómia is a turizmus szereplőinek.
  • Gernot Blümel (ÖVP) pénzügyminiszter arról számolt be, hogy a tervek szerint júliustól a nem alkoholtartalmú italok áfáját a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra csökkentik, és ez 200 millióró A tárcavezető arról is beszélt, hogy a könnyítések részeként a legfeljebb ötezer lélekszámú településeken lévő vendégházak az adóból levonhatóleleülekélekélekélekélekáslkraás s s s s s s s s s s s s 2 s s s s s s s s s s s s 6 6 s s 6 s 6 s 6 6 6 6 6 6 6 s 6 6 6 6 6 s 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6
  • A tárcavezető elmondta, hogy egy évi 115 ezer eurós forgalmat termelő falusi vendégháznak jelenleg 3,670 euró adót kellene fizetnie, a könnyítések bevezetése után pedig adója 671 euróra csökken majd.
  • Elisabeth Köstinger (ÖVP) turizmusért felelős miniszter megerősítette, hogy május 15-en kinyithatnak a vendéglátóhelyek Ausztriában. Felhívta ugyanakkor a figyelmet a továbbra is érvényben lévő óvintézkedések betartására; az éttermekben, kávézókban, bárokban kötelező lesz egyebek mellett az egy metters távolság betartása, a pincéreknek a szájmaszk viselése; a vendégeknek pedig ajánlott előzetesen asztalt foglalniuk, hogy megkönnyítsék az üzemeltetők dolgát.
  • A könnyítések Ausztriában 41 ezer vendéglátóhelyet érintenek; ezekben 145 ezren dolgoznak.

Címlapkép forrása: Thomas Kronsteiner / Getty Images



[ad_2]