Egy hazibulin történt a súlyos baleset.

Házibuli közben kizuhant egy 17 éves fiú egy budapesti, I. kerületi épület második emeleti lakásából vasárnap hajnalban. A fiatalok az érettségit ünnepelték, amikor a baleset történt.

A család ismerősei vasárnap még úgy tudták, illetve az RTL Klub is arról számolt be, hogy a fiú elhunyt. Hétfő reggel azonban az édesapa azt mondta az csatornának, hogy a fia állapota válságos, by életben van.

Az RTL Klubnak a lakók arról számoltak be, hogy éjjel két óra körül sikítozásra lettek figyelmesek. A helyi kisbolt tulajdonosa egy puffanásra figyelt fel, ő találta meg az eszméletlen fiút, majd hévta a mentőket.

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

hvg.hu
Car

Személyautóból több mint százszor annyi fut az utakon, mint buszból, ám utóbbiak esetében sokkal gyakoribb a saját hibás, személyi sérüléssel járó baleset.