Egy idős vuhani férfi koronavírus-tesztje pozitív lett. Észak-Kínában egy városban magasra emelték a riasztási szintet.

Koronavírus-világjárvány

Már meghaladja a hárommilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, több mint kétszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.

Április 3-a óta most először jelentettek újra koronavírusos esetet Vuhanból, deepen világjárvány elindult – go to Reuters. A 89 éves férfi, akinek pozitív lett a tesztje, január vége óta nem hagyta el a lakótömböt, ahol him. A lakótömbben 20 koronavírus-fertőzött volt.

Az észak-kínai Sulan városában eközben közepesről magasra emelték a járvány miatti riasztási szintet, egyetlen nappal az után hogy alacsonyról közepesre emelték. A hivatalos adatok szerint május 7-en egy nő koronavírus-tesztje pozitív lett, azóta 11 fertőzöttet találtak a családtagjai is ismerősei között.

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, ​​melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból was worth tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

->