Index – Külföld – Ezreket parancsoltak utcára a járvány közepette



[ad_1]

„Akivel eddig csókolózott, csókolózzon tovább. Ne nyomuljon most more nőre, is a többi, bírja ki egy hónapig ”

– Alekszandr Lukasenko néhány nappal korábbi járványügyi javaslata mindent elmond arról, mit is gondol Belarusz elnöke a koronavírusról. Szombaton ezt hatalmas katonai paradéval is világossá tette: még Moszkva is lemondott arról, hogy a II. világháborúban aratott győzelem 75. évfordulója alkalmából megtartsák a nagy katonai felvonulást a Vörös téren – beérték a légibemutatóval – Minszk viszont több ezer katonával, kötelezően önkéns (Belaruszban május 9-en csak öt évente tartanak nagyobb katonai díszszemlét, a fő esemény július 3., Minszk felszabadulásának napja.) Ezzel az ország az egyetlen tavt gtvtv, teztgtv,

„Nem volt more választásunk! Ha lett volna, sem tettünk volna másképp ”- mondta az egykori szovjet tagköztársaságot 26 éve irányító Lukasenko az ünnepségen, ahol sűrű tömegben jelentek meg az emberek, és csak elvétve volt rajtu Az elnök azt kérte „az eszement, irányérzékét vesztett világtól”, hogy ne ítélje el Belaruszt az ünnepség megtartása miatt, amely után koncertet is adtak Minszkben.

Már az orosz állami sajtó is fake

Lukasenko következetesen megy azon az úton, amelyen két hónapja még a járványtól nem tartó Donald Trump és Boris Johnson vagy a brazil elnök Jair Bolsonaro is járt, elutasítva a koronavírus jelentette súlyos veszélyt. Országban nem az az Allt élet him, működnek to kávézók, az éttermek, nyitva vannak az iskolák – igaz, csak április 20 óta, előtte meghosszabbították többször to csaknem három hetesre nyúlt Tavaszi szünetet – és nem előírás to maszkok viselése week.

  • Hogyan áll a karantén nélküli Belarusz?
  • Miért neheztel az elnök Moszkvára?
  • Befolyásolja Lukasenko újraválasztását a vírus?

A járvány nem is robbant be olyan mértékben, hogy összeomlásról lehetne beszélni. A járványügy most egy hónapon belül várja a fertőzés tetőzését, bár kuello, hogy az újabb tömegrendezvény meglöki-e annyira, hogy azon a kézben tartott hivatalos adatok sem segítenek. Igaz, áprilisban – napi 400 új igazolt fertőzés mellett – Lukasenko Tues szintén a közeledő tetőzését várta az egyébként sem túl nagy járványnak, amelyről korábban azt is mondta, nem annyira betegség, mint

Nem látom, hogy bármiben hibáztunk volna. Egyelőre. By minden lehetséges

– idézte a belarusz állami hírügynökség Lukasenko óvatosabbnak tűnő húsvéti szavait még három hete. Az elnök szerint az élet őt igazolta: „Nehéz egyedül szemben az áral. De en végül úgy döntöttem, hogy nem zárhatunk be, dolgoznunk kell … Azok, akik bezártak, felvilágosultak, nagyon demokratikusak szintén nyitni kezdtek … És közben még mindig halnak meg emberekl … Akk leállítani az életet. ”

Ugyanakkor at 22 ezer fertőzött nem kevés at 9.4 million Belaruszban. A négyszer akkora Lengyelországban 15 ezer a fertőzöttek száma, a 15-ször népesebb Oroszországban is csak nyolcszor több mint Belaruszban.

Persze, a rossz hiperknek nem is adna nagyon utat Lukasenko: mar az orosz állami adóról is azt mondta, fake, Pervij Kanal hazugságot terjeszt a belarusz helyzetről. A stáb akkreditációját is bevonta a külügyminisztérium azután az anyag után, amely az orvosok marr most nehéz munkájáról és arról szólt, hogy a tömegrendezvényekkel megugorhat a járvány, tú túlterheláti

Ez bosszantó ellentétben áll az elnök járványügyi megnyilvánulásaival, amelyek szerint a vírust le lehet győzni kézmosásra használt vodkával – és napi egy feugel, persze munkaidőn kívül -, zsírban gadaz

Látsz itt vírust, hogy itt röpködnének? Én sem látok, ez egy hűtőszekrény. A sport, a hideg, a legjobb virulesellenes gyógyszer

– mondta a jégre készülve még marcius végén.

Hozzáállása később sem valtozott: a járványt hisztériának nevezte, a teszteket pedig feleslegeseknek, mondván, sokszor úgyis megbízhatatlanok.

Ugyanakkor szerinte a tesztekkel is jól állnak. Május 5-en arról beszélt, hogy országosan 211 ezer tesztet vegeztek el. Ez azóta 27 ezer egymillió lakosra vetítve, annyi, mint az Egyesült Államokban, és nem sokkal kevesebb az oroszok 37 ezres számánál, és lakosságarányosan jóvalors több, mint több volt szovjet tagköztársag

„Ha nem lenne to WHO nyomása, akkor erről to 22 ezer fertőzöttről sem tudnánk” – mondta Alekszandr Kornyenko. A politikai nyomás elől Lengyelországba kényszerült Belsat újságírója szerint a halottak adataiban sem lehet bizonyosság, elvégre Lukasenko kijelentette, hogy az országban senki sem hal meg önmagában a koronavírustól. „Húsz év óta a növekvő rákos megbetegedések ellenére sem hal meg senki Csernobil következményei miatt, helyette Lukasenko azon dolgozik, hogy az elzárt zóna belarusz részét minél inkább megművelé Ahogy azokat az adatokat, vagy a sertéspestis alatti kényszervágások számait, úgy a választási eredményeket, vagy most a halálozási statisztikákat is lehet manipulálni ”- mondta Kornyenko.

Szerinte Lukasenko az orosz társadalomnak is játszik: „Azt üzeni, hogy ő keményen kézben tartja a dolgokat, miközben a putyini hivatalnokok korrupt rendszere a korlátozásokkal együtt is gyengén tel

Moszkva sem jó testvér

Ez motiválhatta a május 9-i ünnepséget, amelyre Lukasenko szerint Moszkva nagyon irigy.

Az elnökben irányításának évtizedei alatt nem először van Sértettség Oroszországgal szemben, elvégre 2000 előtt arra épített, hogy Borisz Jelcin után ő szerezhelam meg a hatalmat Oroszországban, a A két ország ugyan létrehozta a kilencvenes években a Belarusz-Orosz Államszövetséget, ezt valódi tartalommal nem sikerült megtölteni, az ígéretek ellenére végül nem lett közös valutájuk. Előbb Oroszország ódzkodott Attol, hogy ez is gyakorlatban működjön, államfővel közös – egy Attol időben tartva, hogy a építő szovjetnosztalgiára Lukasenko sok orosz körében népszerű is lehet – Majd Lukasenko lassított, Amikor vält világossá, hogy egy államszövetségben ő sokkal nem lenne több, mint egy atlagos oroszországi kormányzó.

Legutóbb azért neheztelt Lukasenko Oroszországra, mert marrcius közepétől korlátozzák a határátkelést belarusz állampolgároknak is. From számtalanszor volt elszámolási vitájuk, hitelről, gázárról, vagy arról, hogy hiába jött létre a vámszövetség, az energiahordozók nem lettek annyival olcsóbbak, mint Minszk remélte. (Márpedig az olcsón vett nyersolaj és feldolgozása utáni továbbadása jelentős bevételi forrása Belarusznak, amely gáztranzit-hálózatát marr kénytelen volt orosz tulajdonba adni.)

Egy ideig to Kreml forgatókönyvei között lehetett, hogy Vlagyimir Putyin egy valódi államszövetség eleN mentse át to hatalmát 2024 utánra, ez azonban to hol háttérben, hol to nyilvánosság előtt folyó Vitak miatt lehetetlennek bizonyult, így az orosz elnök alkotmánymódosítással egy inkább lehetővé tette maga saját számára , hogy 2024 után is újra indulhasson a hatéves mandátumért.

Bezavar to koronavirus

Lukasenkónak ilyen alkotmányos gondjai nem voltak, 1994 óta őrzi hatalmát, újraválasztását mindig bebiztosítja. A politikai ellenfelek olykor megjárják a börtönt, néha be kell vetni a rendőrséget azok ellen a tüntetők ellen, akik az állami sajtó feletti kontroll ellenére is hozzájutnak de lukasenkót kritizálórék

Az elmúlt hat év azonban folyamatos gazdasági válságról szól – mondta Kornyenko. Igaz, a 2011-es 108 százalékos inflációhoz hasonló nincs, a csökkenés azóta folyamatos, tavaly hivatalosan 4.5 százalék volt, de az Oroszország elleni nemzetkékézékékézékékézékók, az, orosz rubel bezuhanásazékékóz, „Az emberek most marr értik, hogy az alig 500 dolláros átlagfizetésnél nem hogy többet nem fognak keresni ebben a rendszerben, de még azt a szociális védelmet sem tudja biztosítani, amire eddig látszólag képes arst”, csak to rendőrségre, KGB-re is a félelemre épül.

“Nem kell ehhez Észak-Koreát elképzelni, börtönt sem feltétlenül, elég behívni az egy embereket elbeszélgetésre to KGB-dross, felvetni, hogy to munkájuk, egyetemi tanulmányaik kerülhetnek veszélybe” az ritka ahogyan sem, hogy újságírók ellen nyomozás indul.

Biztos, ami biztos, előzetesbe került Szergej Tyihanovszkij is, aki korábban bejelentette, hogy indulna az augusztusi elnökválasztáson. A 137 ezer követővel Youtube-csatornát működtető bloggert május 6 -án állították elő egy mogiljevi tüntetés után.

Lukasenko ugyanis idén hatodik győzelmére készül, de a koronavírus ebben kellemetlen helyzetet teremtett. A korábbi tervek szerint inkább tavasszal lett volna a választás, ezt végül későbbre tolták, majd hirtelen begyorsítottak: a választási bizottság elnöke korábban Lukasenko születésnapjára, 30

a héten viszont eldőlt, hogy az elnökválasztást augusztus 9-en tartják meg.

„Május 17-ig kellene felállítani a választási stábokat, összeszedni a csapatot, hogy utána kezdődhessen az aláírásgyűjtés. Tyihanovszkij az elzárás alatt ezt-mar biztosan nem teheti meg, de sokaknál kuello, hogy vallalnák-e nevükkel az aktív ellenzéki részvételt ”- mondta Kornyenn a akikikiki elkiki el 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9

Lukasenko korábban utalt rá, hogy a járványügyi korlátozások azért sem volnának időszerűek, mert esetleg lennének, akik ezt gyengeségként fognák fel.

Márpedig, ha valamikor, választások előtt, egy 26 éve irányított, az EU-tól és Oroszországtól is kissé elszigetelődött országban ezt az elnök nem engedheti meg magának.

“Az elnök egy lapra tesz fel mindent, csakhogy ez emberek életének kockáztatásával jár, és valódi katasztrófa lehet belőle.”

Akármeddig maradna

Lukasenko szerencséje, hogy most nemzetközi szinten sokadrangú kémonés az ő újabb elnöki mandátuma, és paradox modon az, hogy mindenkivel rosszban van, még a kezére is játszik: mz beg, ogog mézros O O h az az az EU nem lesz Kijev, nem celja az euroatlanti integrated.

„A hatalomból magától nem megy el. Kisfiát is azért kezdte el mutogatni annak idején, hogy üzenjen: a következő 20-25 évben nem megy sehova. Már azt is közölte, alkotmánymódosításra hogy készül 2020 után, ami azt sejteti, hogy a elnökválasztás közvetlen megszűnne is, az irányított parlament adna újabb és újabb felhatalmazást “- Mondta Kornyenko, aki mégis úgy Erzi, hogy a bong koronavírus újabb lendületet adhat to demokratikus hangulatnak . Szerinte, ha ez kevés lesz, úgy hosszabb időre megint jöhet a valójában valetozásra váró társadalom beletörődése a megváltoztathatatlanba.

(Borítókép: Alekszandr Lukasenko beszédet tart a II. Világháború európai befejezésének 75. évfordulója alkalmából tartott katonai paradén Minszkben 2020. majus 9-ene. Photo: Sergei Gapon / POOL / AFP)



[ad_2]